Elindult a légi teherszállítás Sencsen és Budapest között
Mostantól heti egyszer jön majd onnan egy teherszállító gép.
Mostantól heti egyszer jön majd onnan egy teherszállító gép.
Szeptemberben 90 százalékos és októberben is hasonló mértékű utasforgalom-visszaesésre számít a repülőtér üzemeltetője. A repülőtér ezért több utasforgalmi terület után egy parkolót is lezár.
Az új utazási korlátozások miatt a következő időszakban legfeljebb napi 3000 utast várnak Ferihegyre – az ilyenkor szokásos 45-50 ezer helyett.
Vannak nyomai annak, hogy jártak külföldön azok a gépek, amelyeket a hazai oligarchák is szoktak használni.
Elkészült az új móló Ferihegyen, amivel befejeződött az új beszállítócsarnok építése, a Budapest Airport már csak a használatbavételi engedélyre vár.
Az idei év végére a tavalyi utasforgalom felével, 8-9 millió utassal számol a Budapest Airport.
Májusban már az áprilisinak több mint duplája volt az utasszám Ferihegyen, de az egy évvel korábbinak még mindig csak töredéke.
Hat cég jelezte, hogy újraindítaná a járatait.
Napra pontosan 70 évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg Budapest nemzetközi repülőterét. Az elmúlt hét évtizedben utasok százmilliói és repülőgépek milliói fordultak meg a ferihegyi futópályákon és terminálépületekben.
Áprilisban legfeljebb öt gép fordult meg a repülőtéren naponta.
A Wizz Air és a KLM a múlt héten jelentette be, hogy május elejétől újraindít néhány járatot azok közül, amelyeket korábban a koronavírus-járvány miatt ideiglenesen leállított.
Ennek ellenére is stabil helyzetben vannak, és még egy a vártnál hosszabb visszaesést is átvészelnének, nyilatkozta Rolf Schnitzler. Az ígért bérfejlesztéseket is végrehajtották, még ha a leépítéseket nem is tudják elkerülni.
A Budapest Airport nem tudja fenntartani a 16-17 millió fős utasszámhoz mért dolgozói létszámot.
2019 áprilisában átlagosan 44 ezer utas fordult meg a repülőtéren naponta, ez a szám most 275.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér továbbra is fogad és indít légi teheráru-szállító járatokat.
Az államtitkár megkeresése után a repülőtér üzemeltetője közölte, hogy felgyorsítják az ellenőrzéseket.
A ferihegyi repülőtér üzemeltetője állítja: a forgalomcsökkenés és a kiesett bevételek okozta jelentős anyagi veszteség ellenére is fenn tudja tartani a biztonságos működést, biztosítani tudja a forgalom újraindítását.
A kormányfő most jött vissza Moldovából, megmérték a testhőjét.
Egy igazi ritkaságot fogadott hétfőn a Budapest Airport: egy négyhajtóműves Ilyushin IL-62MGr teljesített egy speciális teherszállító járatot.